Írásom apropója: hirtelen nagyon megugrott egy 10 hónappal ezelőtti poszt olvasottsága.
Ez az ötvenplusz klubról szólt és mint utóbb megtudtam, néhány érintett újra felfedezte azt az írást és jó nagy hírverést csinált neki.

1. Én azóta épp az ötvenpluszon megtaláltam a páromat, akivel azóta is boldogan élek, ergo a társkeresés már csak nagyon messziről érdekel.
2. Töröltük onnan magunkat mindketten, mert néhány barát kedvéért sem akartuk tovább elviselni azt az ellenséges légkört, amit a hivatkozott posztban említett személyek keltenek. Szánalmas netfüggőkről van szó, akiknek az egyetlen szellemi kihívás, társadalmi élettér, megnyilvánulási lehetőség az ő kedvenc ötvenplusz klubjuk, ahol a nap nagyobb részét töltik.
3. Mégsem lehet onnan elszakadni, mert bár a személyem annak ellenére rendszeres téma, hogy jónéhány hónapja felé sem néztem az oldalnak, érvényes regisztrációm nincs az ötvenpluszon, ismerősök vagy ismeretlenek rendszeresen tájékoztatnak arról, hogy az első posztban nevezett törzsgárdisták most éppen milyen új versenyzőben véltek engem felfedezni és természetesen rá is szálltak a szerencsétlenre, aki csak kapkodja a fejét, mert hirtelen nem tudja mire vélni azt a tömény gyűlöletet, amit régi ott kotlók rázúdítanak.
   Hiába kértem az ismerősöket, hogy hagyják, nem érdekel, nem vagyok rá kíváncsi, csak küldik a kivonatokat. Ahogy az ismeretlenek is, mert őket kérni sem tudom, hogy neee!  :)
   Így aztán akaratlanul is képben vagyok néhány rosszéletű öregember torzsalkodásait illetően és nem is akarom bosszantani magam azzal, hogy amíg én dolgozom és termelem a járulékokat, ők nyugdíj formájában megkapják és az én pénzemen ráérnek naphosszat békétlenkedni. (boldogabb országokban a nyugdíjasok rengeteg értelmes munkát végeznek, önkéntes alapon, hogy ne essenek szét )

Normálisak ezek?
Látszólag igen, ha találkozol velük, olyanok, mint bárki más, de a virtuális lét nagyon átrendezi az elmét. Még negyven sem voltam és az internetes fórumozás az elején járt, amikor közelről végignézhettem, hogy csavarodik be egy felelős pozícióban dolgozó nő a virtuális létben való túltengéstől. Ő volt az első, aki több néven fórumozott, ami még nem lett volna baj, csak két kamunicken udvarolt saját magának, másik kettőn pedig bőszen fikázta saját magát, begyűjtve sok fórumtárs együttérző megnyilvánulásait. Az lett a vége, hogy kirúgták az állásából, szétesett a családja, elment albérletbe és elkezdett ezotériázni (nála is gyengébb embereket hókuszpókuszokkal kezelni):
Az ötvenplusz versenyzői között is vannak, akik több néven is nyomulnak, olykor - mint kiderült - egyszerre két gépről, csak annyira nem fineszesek, hogy ne követnének el hibákat és ne felejtenének el nicket váltani. Ha megszólítok valakit és helyette más válaszol, az kész lebukás és láttam néhány ilyet...
Ezek után ki-ki döntse el, hogy normálisak-e?

Similis simili gaudet
Régi jó latin mondás, azt jelenti, hogy hasonló a hasonlónak örül. Az ötvenpluszon olyanok viszik a prímet, akik évek óta nem kellenek senkinek. (gyengébbek kedvéért: nem mondom, hogy ott mindenki ilyen, de a törzsgárda nagyobb része feltétlenül). RÚT emberekről van szó, akik jó része nem csak csúnya (amiről ugye nem tehet), de kifejezetten elhanyagolt külsejű is, ráadásul torz lelkületű. Akik társat keresnek, belenéznek a békétlenkedő írásaikba, a nyafogásaikba, látnak hozzá egy elhízott testet, lenőtt hajat, mackónadrágból kikandikáló gumiharisnyát - és máris továbblapoznak.
Sok embert ismerek, aki az ötvenpluszon megtalálta a párját. Olyat is, nem egyet, aki hetvenhez közeledve kivirult, mert elkezdett találkozgatni, randizni. Egyikük sem exponálta magát különösebben a veszekedésekben. Akik igen, azok évekre szóló bérletet váltottak a társkeresőre, általában közösen utálnak valakit, amitől azt hiszik, hogy barátra leltek - és a gonosz megnyilvánulásaikból látszik, milyen jó is nekik.
Ki akar közéjük tartozni?

Én nem.
Különben is, én megtaláltam a páromat.