mit kell tudni az online társkeresésről?

szoknyavadász

Mit ér a társkereső, ha etikus?

etikus_tarskeresok.jpgVan itt néhány online társkereső, amelyik jobbnak tartja magát a többinél, merthogy szerintük ők etikusak, a többi meg nem az. Pl. mindjárt a lovebox, ami Kellner Dénes idején remek közösségi fórum volt, utána meg egyszerűen nem lehetett tőle megszabadulni, úgy nyomta tele spammel a levelesládát, mint szegény Benke Laci bácsi ételízesítővel a kajáit.

Nézzünk egy etikus társkeresőt, mondjuk a cronos.hu-t.

A neve alapján inkább valami svájci óraszerviz, de nem, ez egy ETIKUS társkereső!

Azt mondják, vannak ingyenes funkciói.
Végigcsinálom a regisztrációt, kitöltök mindent, utána derül ki, hogy

  1. itt moderálás van, csak akkor jelenhet meg bármi, ha a moderátor ellenőrizte
  2. tulajdonképpen a regisztráción kívül minden pénzbe kerül, ha válaszolni akarok egy levélre, máris fizetnem kell - kivéve ha valami prémium fizetős ügyfél ír nekem.

És itt következik az első baki.
Még jóvá sem hagyták az adatlapomat, azaz elméletben nem láthat senki, máris kapok egy érdeklődő levelet. Válaszolhatok is, ám az érdeklődő hölgy kissé fura, a tá5rskeresőkre egyáltalán nem jellemző módon indít, majd eltűnik. Először a fotója, aztán a lapja is hibernálódik.
Utána indulnak a levelek.
A feladóik fotóit megnézhetem és válaszolhatok, ha fizetek!
Ám én csak egy nagyon kicsit vagyok hülye, viszont nagyon szkeptikus: ezért nem fizetek!
Kamuleveleknek tűnnek amit kapok, csakis azért, hogy fizessek.
Közben rendszerüzenetek hada érkezik, hogy fizessek.
Hát egy nagy fenét, inkább törlöm a regisztrációmat.
Etikus módon!
Remélem, egyszer valaki rájuk borítja az asztalt és lesz pucung!

Típushiba

Miért nem tudok bepasizni?

- Miért nem találok egy kedves, udvarias, romantikus, korban hozzám illő férfit?
- Azért, mert az összes ilyennek már van pasija!

Miért nem megy az online társkeresés?

Talán mert sokan és sokáig ugyanazokat a hibákat követik el.
Most egy bemutatkozásban találtam egy ilyet.

Idézet egy társkereső hölgy (51)  bemutatkozásából

"Régóta próbálkozom a netes társkereséssel, eddig soha nem sikerült, hátha majd most!"

aztán egy kicsit lejjebb:

"Nekem az a legfontosabb, h az első találkozásnál beinduljon a belső vonzás, aztán ha egy hullámhosszon vagyunk, bármi lehet belőle. "

Az első benyomás mindent visz?

Talán itt kell az elásott kutyát keresni.
A hölgy, aki régóta nem talál társat, nyilván sok randin van túl.
Ha a pasi elsőre nem tetszik neki, akkor jöhet a következő.

Talán sokat magyarázni sem kell, hogy egyenes az összefüggés az egy perc alatt meghozott döntés és a sokéves eredménytelen társkeresés között.

Nem vagyunk az oviban!

Tizenévesek között elmegy, hogy te tetszel nekem, én tetszem neked, hát uccu neki, járjunk!
De 30, esetleg 40 fölött ugyanígy gondolkodni?

Egy ember megismeréséhez édeskevés az első benyomás!

 

Éhes puncik özöne!

ehes-punci.jpgÚjabb külföldi lehúzó oldalba botlottam.

Flört vagy több - ez a neve.

Már nem emlékszem, a hirdetésük pontosan hol jött szembe, valami olyasmit ajánlottak, hogy a közelemben van egy csomó szexre éhes nő, akik csak rám vágynak.
No ennek a fele sem tréfa és kattintottam.
Biztosítanom kellett a lap gazdáit, hogy én vagy a földkerekség legdiszkrétebb csókája és akiket látok majd, nem mondom el senkinek. Meg hogy ki vagyok, hány éves és melyik a kedvenc madárom.

Egy könnyen nézegethető, első pillantásra tökingyenes oldalon találtam magam, ahol elfogadhatónak tűnő hölgyek látszottak. Ahogy megnéztem a profiljukat, elkezdtek dőlni hozzám a leveleik.
Az elsőre gond nélkül tudtam válaszolni, a többire már csak akkor tudnék, ha előbb fizetek.

Levelenként egészen pontosan miniumum 350 Ft-ot.
Vagyis ha a szexre éhes hölgyikékkel szóba kívánnék elegyedni, be kellene pengetnem elsőre 3500 Ft-ot, azért elküldhetek 10 választ.

Node ilyen levelekre??

Kapható vagy egy szex kapcsolatra? Ha igen, akkor írj vissza gyorsan hogy együtt élvezhessünk ilyen pimaszságokat te cukiság, rendben?
Számíthatok arra hogy eljössz hozzám ha majd leírom hogy hol lakom? Forró maradok remélhetőleg addig amíg nem hallok vissza felőled kedves, rendben? Puszillak addig is nagyon sokszor! Kívánlak!

Szia, láttam a profilodat és szeretnék veled találkozni. Te is olyan vagy, mint én, hogy izgalmat és kalandot keresel?

Tetszik a profilod, megcsókolhatlak?
Fura de azon gondolkodtam hogy törlöm a profilomat, mert nem volt szerencsém itt, és ugye a kreditek pénzbe kerülnek. Hülye üzeneteket kaptam, és a férfiak akiket láttam egyáltalán nem jöttek be nekem. Akkor felfigyeltem a profilodra, és hogy pont Budapest megyében élsz, megtudhatom hogy hol?? Én Franciska vagyok és egy ideje már csak a gondolattól hogy egy idegennel találkozzak nedves leszek. Szoktam fényképezni magamat és küldhetek neked párat majd ha benne vagy?
Sziamia! Gondolom hogy tudod miért írok neked, hehe... nagyon szeretnék szexelni veled. Úgy képzeltem hogy te, én, a hálóm, és gyertyafény? Esetleg pár szex játék, feltéve ha érdekelt vagy?
A vicc az, hogy a levelek egy része még az előtt érkezett, hogy a moderátor jóváhagyta volna a profilomba írt bemutatkozás megjelenését. Fotót nem raktam föl magamról, tehát a "hölgyek" arra a néhány adatra gerjedtek rá, ami megjelent.
Többen annak örültek, hogy végre valaki Budapest megyéből!

Hát ez a hülyének is megéri, nem?
Vagy csak annak!

Csak az özvegyember elhunyt felesége volt otthon

ozvegy.jpgFigyelmeztess mindenkit, hogy bármilyen kedves, segítőkész , romantikus, aranyos valaki, pénzt ne adjunk neki pár találkozás után semmire. Az elmúlt 2 hétben összefutottam egy profi szélhámossal, aki a parom.hu-n, fényképpel(!) hirdeti magát özvegy 4 felnőtt lány gyermek apjaként, és lefogadom, hogy folyamatosan szedi az áldozatait. … A pasasnak 60 000 FT előleget adtam, hogy megvegyen nekem ebből egy laptopot routerrel, tv tunerrel a törökbálinti nagykerben.

Előtte gyönyörű gyümölcssalátatálat hozott vörös rózsával a közepén, leszigetelte a fél ablakomat, mindent meg akart csinálni a lakásomban, amihez férfi kéz kellett, és mivel kereskedő, nem tűnt fel nagyon, hogy miért akar rámtukmálni egy laptopot, de olyan jó volt az ára, hogy nem lehetett ellenálllni.  Írt egy átvételi elismervényt is, adatokkal, igazolványokat kiterítve , amit nem hagyott leellenőrizni , mert felpattant, ahogy a pénzt átadtam és azóta is bottal üthetem a nyomát.

A megadott címre kimenvén a mellrákban meghalt felesége vette fel a kaputelefont, kiderült , hogy nincs 4 lánygyerekük és általában egykedvűen reagált a tájékoztatásomra, majd közölte, hogy nyugodtan jelentsem fel a férjét.

Még ha feljelentem is, lemondhatok arról, hogy visszakapom, nem érdemes ügyvédet fogadni ennyi pénz miatt. Az online párkeresők semmiért sem vállalnak felelősséget és nyugodtan garázdálkodhatnak a csalók és szélhámosok. Elgondolkodtam,hogy minek ígéri nekem még mindig, hogy meghozza a tartozását. Bizonyára minden nap haladék, amit kap a rendőrségtől, újabb áldozatot és hasznot jelent neki.

a sztorit innen hoztam

Külföldről szipolyozzák az online társkeresőket

online_csalo.jpgNem kedvencem a Hírtévé, sőt, de ez a híre mindenképp figyelmet érdemel, mert újabb átverésről rántja le a leplet:

Társkereső helyett pénzszivattyú a randioldal

Hír TV

A Panaszkönyvben korábban már szerepelt a Be2 társkereső oldal neve. Tavasszal tártuk fel, hogy a weblap luxemburgi székhelyű üzemeltetője vélhetően átveri az embereket, mert a rendkívül olcsónak tűnő szolgáltatásért a felhasználóknak végül sokkal mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk. Akkor több panaszossal is találkoztunk, és kibogoztuk, hogyan is működik a pénzlenyúlás. Azóta újabb leveleket kaptunk átvert emberektől, emellett a hatóságok figyelmét is sikerült felkeltenünk.

Feljelentés egy társkereső oldal ellen

Ez pedig a puncs.hu.
Az az oldal, ahol sugardaddyk (pénzes pasik) vadászhatnak sugarbabykre (kis ribancok, akik némi anyagi támogatásért szétteszik a lábukat).
Közeledik a kampányfinis, mert ugye a kampány már 1998 óta egyfolytában tart, így most boldog boldogatalan hallatni akarja a hangját.
Ha másképp nem, akkor így.
A prostitúció mindig hálás téma, az erkölcs nevében meg ugye olyan jó dolog föllépni.

Bővebben itt.

A három legjobb társkereső?

No mi a fene már megint?

top3.jpgA gugli igencsak előkelő helyre pakolja ezt az oldalt, ami szerint SZAKEMBEREK (?) összeállították a haza társkeresők legújabb toplistáját.

Egyszer ilyenről már volt szó, akkor az állítólag legjobb 10 társkereső szerepelt egy erre a célra létrehozott weblapon, de én már akkor is igen szkeptikus voltam.

Mi az hogy szakértő? Hallottam olyanról, hogy "a társkeresés szakértője", méghozzá a Cronos országos társkereső képez ilyeneket és még írásos igazolást is ad róla, de saját magát is szakértőnek tartja, lásd ezt:
cronos-tarskereso.jpg

Nomármost!

Akinek van egy kis sütnivalója (jó, tudjuk, sokaknak nincs!) annak nem kell sokat töprengenie azon, hogy ugyanmár kik szakértenek három oldalt a dobogóra. Nyilván ez pont olyan, mint amikor a Kidlingtoni Egyetem Gyógyszerésztanszéke publikál egy kutatást, hogy az időskori elbutulás egyetlen ellenszere a PICA gyógyszergyár Stupidax tablettája. Apró betűkkel az alján, hogy a kutatást a PICA finanszírozta.
(ne tessenek keresni egyiket sem, most találtam ki az egészet az egyetemtől kezdve a gyógyszerig, az időskori elbutulást sajnos nem)

Tehát a meg nem nevezett szalértők kihoznak a legjobbnak három társkereső oldalt.
Az első kettőhöz volt szerencsém, a párom.hu tényleg nem rossz, a startrandi.hu viszont a kertek alatt sincs. A harmadik egy közönséges szexpartnerkeresőnek álcázott prostioldal, nem is értem, hogy jön a képbe.

Most komolyan, vannak emberek, akik elhiszik egy internetes oldalnak, hogy melyik másik a jó?

Társkereső átverés a fészbúkon!

Hajmeresztő sztorikat olvasok néha, miket tilt ki a facebook, mert nem érti, miről van szó, erotikának, prostitúciónak néz valamit, ami nagy nem az, vagy egyszerűen csak úgy, ok nélkül. Ugyanakkor átverős oldalak simán működhetnek hónapokon keresztül.

tarskereso40-50.jpg

Itt van pl. az a társkeresés 40-50 fölött című csoport.
Valami beteges netfüggő csinálhatja, mert az internetről összelopkodott képeket rak föl és talál ki hozzá ismerkedő szövegeket, az urak meg tódulnak a kamura, gyermeteg ismerkedő próbálkozásokkal nyomják tele a társalkodó részt, aztán csodálkoznak, hogy nem válaszol nekik senki.

Nincs annyi társkereső rutinjuk, hogy amelyik oldalon túl sok modellszerű szépség keresi a nagy őt, és nincs közöttük kövér, csúnya, önmagától elszállt, 20 évvel fiatalabbnak látszani akaró satöbbi, ott valami nagyon nincs rendben.

veronika-tarskereso.jpgVegyük például Veronikát.
Ezt írta magáról (ha elhisszük, hogy ő az, de nem hisszük el)
sziasztok Veronika vagyok komoly kapcsolatot keresek és csak azok jelentkezését várom!
Sajnos a munkámból adódóan ritkán tudok fent lenni a facebook ezért csak telefonon tudnánk ismerkedni! És fotó az mindenképp legyen mivel hogy rólam is van nincs takargatni valóm titkolni valóm! Komoly kapcsolat keresnek, ezért is kérem azokat akik csak kalandot és szex partnert keresnek ne is írjanak!

21 órája kelt a bejegyzése, 844 lájkot kapott és kettőszáznegyvenen szólították meg, a többségük névvel és fotóval. Talán nem meglepő, hogy a kisebbség ugyanolyan kamu, mint "Veronika".

 

Oké, egy ilyen oldalon sem az agysebészek hemzsegnek és talán azt sem lehet elítélni, aki ezt az egészet üzemelteti. A facebook nevű intézményt azonban mindenképpen!

 

 

Függővé tehet az internetes társkeresés?

Persze hogy függővé tehet.
Ennek a legékesebb a bizonyítéka a fórummal is rendelkező társkereső oldalakon kotló törzsgárda, akik bármikor lépsz be, mindig online vannak, mindig és mindenhez hozzászólnak. Reggel az első dolguk, hogy bvenézzenek: mi történt éjszaka, amíg ők aludtak és lefekvés előtt is tartanak ott egy kis őrjáratot. Ha történik valami a kis életükben, az első gondolatuk, hogy mit fognak erről írni a kedvenc fórumukon.

Találtam egy cikket, ami erről szól, íme:
https://www.iooo.hu/cikk/93

Egy mondatával nem tudok egyetérteni, és ez így szól:
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a profiloldalak mögött valódi emberek vannak, teljes élettel és valódi érzelmekkel.

Inkább úgy lenne helyes: sok profil mögött valódi emberek vannak.
Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy rengeteg a kamuoldal.

Meg lehet szabadulni az ötvenplusztól?

Írásom apropója: hirtelen nagyon megugrott egy 10 hónappal ezelőtti poszt olvasottsága.
Ez az ötvenplusz klubról szólt és mint utóbb megtudtam, néhány érintett újra felfedezte azt az írást és jó nagy hírverést csinált neki.

  1. Én azóta épp az ötvenpluszon megtaláltam a páromat, akivel azóta is boldogan élek, ergo a társkeresés már csak nagyon messziről érdekel.
  2. Töröltük onnan magunkat mindketten, mert néhány barát kedvéért sem akartuk tovább elviselni azt az ellenséges légkört, amit a hivatkozott posztban említett személyek keltenek. Szánalmas netfüggőkről van szó, akiknek az egyetlen szellemi kihívás, társadalmi élettér, megnyilvánulási lehetőség az ő kedvenc ötvenplusz klubjuk, ahol a nap nagyobb részét töltik.
  3. Mégsem lehet onnan elszakadni, mert bár a személyem annak ellenére rendszeres téma, hogy jónéhány hónapja felé sem néztem az oldalnak, érvényes regisztrációm nincs az ötvenpluszon, ismerősök vagy ismeretlenek rendszeresen tájékoztatnak arról, hogy az első posztban nevezett törzsgárdisták most éppen milyen új versenyzőben véltek engem felfedezni és természetesen rá is szálltak a szerencsétlenre, aki csak kapkodja a fejét, mert hirtelen nem tudja mire vélni azt a tömény gyűlöletet, amit régi ott kotlók rázúdítanak.
    Hiába kértem az ismerősöket, hogy hagyják, nem érdekel, nem vagyok rá kíváncsi, csak küldik a kivonatokat. Ahogy az ismeretlenek is, mert őket kérni sem tudom, hogy neee!  :)
    Így aztán akaratlanul is képben vagyok néhány rosszéletű öregember torzsalkodásait illetően és nem is akarom bosszantani magam azzal, hogy amíg én dolgozom és termelem a járulékokat, ők nyugdíj formájában megkapják és az én pénzemen ráérnek naphosszat békétlenkedni. (boldogabb országokban a nyugdíjasok rengeteg értelmes munkát végeznek, önkéntes alapon, hogy ne essenek szét )

 

Normálisak ezek?
Látszólag igen, ha találkozol velük, olyanok, mint bárki más, de a virtuális lét nagyon átrendezi az elmét. Még negyven sem voltam és az internetes fórumozás az elején járt, amikor közelről végignézhettem, hogy csavarodik be egy felelős pozícióban dolgozó nő a virtuális létben való túltengéstől. Ő volt az első, aki több néven fórumozott, ami még nem lett volna baj, csak két kamunicken udvarolt saját magának, másik kettőn pedig bőszen fikázta saját magát, begyűjtve sok fórumtárs együttérző megnyilvánulásait. Az lett a vége, hogy kirúgták az állásából, szétesett a családja, elment albérletbe és elkezdett ezotériázni (nála is gyengébb embereket hókuszpókuszokkal kezelni):
Az ötvenplusz versenyzői között is vannak, akik több néven is nyomulnak, olykor - mint kiderült - egyszerre két gépről, csak annyira nem fineszesek, hogy ne követnének el hibákat és ne felejtenének el nicket váltani. Ha megszólítok valakit és helyette más válaszol, az kész lebukás és láttam néhány ilyet...
Ezek után ki-ki döntse el, hogy normálisak-e?

Similis simili gaudet
Régi jó latin mondás, azt jelenti, hogy hasonló a hasonlónak örül. Az ötvenpluszon olyanok viszik a prímet, akik évek óta nem kellenek senkinek. (gyengébbek kedvéért: nem mondom, hogy ott mindenki ilyen, de a törzsgárda nagyobb része feltétlenül). RÚT emberekről van szó, akik jó része nem csak csúnya (amiről ugye nem tehet), de kifejezetten elhanyagolt külsejű is, ráadásul torz lelkületű. Akik társat keresnek, belenéznek a békétlenkedő írásaikba, a nyafogásaikba, látnak hozzá egy elhízott testet, lenőtt hajat, mackónadrágból kikandikáló gumiharisnyát - és máris továbblapoznak.
Sok embert ismerek, aki az ötvenpluszon megtalálta a párját. Olyat is, nem egyet, aki hetvenhez közeledve kivirult, mert elkezdett találkozgatni, randizni. Egyikük sem exponálta magát különösebben a veszekedésekben. Akik igen, azok évekre szóló bérletet váltottak a társkeresőre, általában közösen utálnak valakit, amitől azt hiszik, hogy barátra leltek - és a gonosz megnyilvánulásaikból látszik, milyen jó is nekik.
Ki akar közéjük tartozni?

Én nem.
Különben is, én megtaláltam a páromat.

Már nem csupán a brit tudósok...

Azt ugye mindenki tudja, hogy a brit tudósok minden kutyafülét kikutatnak és lehet is hivatkozni rájuk szépen.
Ezúttal amerikai tudósok, méghozzá a Cornell Egyetem tudósai vizsgálták az online társkeresőket és megállapították, hogy nem mondanak igazat.
81% más adatot ad meg, amikor a korukat, magasságukat és a súlyukat kell megadni.
Igaz hogy a "kutatás" csupán 80, azaz nyolcvan személyre terjedt ki, tehát a komolysága igencsak megkérdőjelezhető, arra jó, hogy a sajtó foglalkozzon vele.

Például egy egészségügyi portál, az egészségtükör.

Meg én, de én csak egy blog vagyok,

 

Vélemény az online társkeresőkről

Találtam egy oldalt, amin a netes társkeresőkről olvasható vélemény.
Jónéhány megállapításával egyet tudok érteni, ám nem tudni, hogy kinek állt érdekében erre létrehozni egy domaint és ha már időt és pénzt fordít az oldalra, miért teszi.
Reklám?
Ebből kifolyólag kérdés, hogy mennyire elfogulatlan, mennyire objektív?

tarskereso-velemenyek.jpg

Lovebox.hu - úgy megszabadulnék tőle!

Basszus, nem arról van szó, hogy függő lennék és muszáj állandóan belépnem, hogy megnézzem, kik vannak ott és mit irkálnak. Arról van szó, hogy miután Kellner Dénes eladta az általa létrehozott oldalt, az új tulajdonos mindent megváltoztatott, amivel elűzte a régi törzsgárdát (ők azóta a facebookon, saját csoportban szórakoztatják egymást) - és vadul nekiálltak spamelni a valaha feliratkozott tagok postafiókjait,
Hiába leiratkozás, hiába törlés, hiába minden, a kéretlen napi értesítő csak jön, csak jön.

A 10 legjobb társkereső?

Van egy weblap, ami felsorol tízet a Magyarországon működő társkereső oldalak közül és kijelenti: ezek a legjobbak. Hogy mi alapján történt a rangsorolás, az nem egészen egyértelmű.
Ráadásul nem tudom nem észrevenni, hogy némelyik oldalnak a régi dizájnja szerepel rajta, tehát elképzelhető, hogy egy ősrégi oldalról van szó, amit megcsináltak és azóta sem frissítettek.

a10legjobbtarskereso.jpg

A társkeresés vámszedői

Egy rászedett férfiról és egy rászedett nőről hozott hírt a média 24 órán belül.


Egy 74 éves dél-alföldi férfinak két év után tűnt fel, hogy az újsághirdetésére jelentkező 29 éves Rita nem is Rita, viszont jó lehúzta őt anyagilag. Ritát elkapták és hamarosan bíróság előtt vallhat szerelmet az áldozatának. A részletek itt.

Egy hiszékeny, gyöngyösi nő apránként 2 és fél millió forintot utalt át online hódolója számlájára, akit soha az életben nem látott és hosszú idő telt el, amire gyanút fogott. A magát 44 éves férfinak hazudó hősszerelmes egy 28 éves visszaeső bűnöző volt, fegyház vár rá. Bővebben itt.

Az utóbbi cikk fontos felhívással végződik:

Hasznos tippek, tanácsok és intő jelek:
1.  Érdemes akár az internetes keresők, akár közös ismerősök útján utánanézni az újdonsült internetes szerelemnek!
2. Mindenképpen kezdj el gyanakodni, ha pénzt kér partnered!
3. Légy elővigyázatos, ha internetes szerelmed félreérthetetlen célzásokat tesz átmeneti pénzzavaraira!
4. Amennyiben egyetlen fotót már láttál távszerelmedről, ám az további képeket nem hajlandó küldeni, kezdj el gyanakodni!
5. Ha már megtörtént a baj, ne szégyellj feljelentést tenni – ezzel segíthetsz elkapni a bűnözőket és megelőzheted, hogy több áldozatot is szedjen a csaló!

Etikus társkereső a Randivonal?

Van egy titokzatos embléma, amit néhány társkereső megkapott, mások nem.
A linkelt weblapról nem derül ki, ki ítéli oda és ki nem kaphatja meg.

A Randivonal is büszkén feszít az etikus emblémával, én azonban erősen kétlem, hogy megérdemelné. Az elittárs épp attól lett rosszhírű oldal, hogy nehezen lehetett lemondani a tagság automatikus megújítását és a cég azután is levette a tagdíjat, hogy valaki kifejezetten megtiltotta. Ők nem tehetik ki az emblémát.

A Randivonal kitehette, pedig épp ma nyúltak volna bele a bankszámlámba - csak ott nem volt fedezet, így nem tudtak lehúzni. Az ügyfélszolgálat a reklamációmra közölte, hogy nincs nyoma az automatikus megújítás törlésének, meg nyilván nem csináltam végig a procedúrát, ami ehhez kell.
Én határozottan emlékszem, hogy végigcsináltam, de szerintem már az is etikátlan, hogy eleve automatikusra van beállítva a tagság és hosszas cirkusz kell a megszüntetéséhez, legalább olyan, mint a tagság törléséhez.

Ez az írás három éve olvasható róluk:

A RANDIVONAL is becsapja a társkeresőt

 

úgylátszik 3 év kevés volt a megetikusosodáshoz!

Fél év az ötvenpluszon

Ma töröltem magam az 50plusz társkereső oldalról, ahol bő fél évet volt szerencsém tölteni.

Ez egy Németországban indított oldal magyarországi leágazása, ahol néhány éve már megismerkedtem egy hölggyel (most megint, ezért is vált okafogyottá az ottlétem)

A néhány év alatt annyit változott az oldal, hogy korábban prémium (azaz havidíjas) szolgáltatás nélkül napi 10 üzenetet lehetett küldeni, nyáron még napi ötöt, mostanra napi hármat. Ebbe beleszámít a blogbejegyzés, a blogkomment és a fórumozás is.

Amiben semmit nem változott az ötvenplusz, hogy tele van sérült, morgolódó, besavanyodott öregemberrel és méginkább ugyanilyen öregasszonnyal. Nem róluk szól az oldal, de ők viszik a prímet, mert reggeltől estig ott kotlanak és muszáj mindenhez hozzászólniuk, epézni, békétlenkedni, kioktatni, meg amit a nagyon ráérő nyugdíjasok jódógukban naphosszat művelnek,

Ha prémium tag vagy, annyit írsz, amennyit akarsz, használhatod a keresőt, aminek ugyan sok értelme nincs, de láthatod azt is, kik olvasták a blogodat vagy kik nézték az adatlapodat. Nincs az oldal agyonmoderálva, minden azonnal megjelenik (szemben a randivonallal) viszonylag jól lehet csacsogni, ismerkedni. A statisztikák és a mutatók rosszul működnek, talán az oldal szeretne nagyobbnak látszani, mert olyankor is online-nak mutat, amikor gépközelben sem vagy és ritkán stimmel a napi olvasottság a felsorolt szereplők listájával.

Ha ott vagy egy alaposan kitöltött lappal, (és nő vagy) akkor kevés az esély, hogy bárki megtalál. Ehhez mozogni kell.

Fórum és találkozók
Vannak témák, topikok, de gyengék, mert lájkolásra sincs lehetőség, az egész olyan, mint egy hosszú monológ, nagyon kevesen reagálnak másokra, mindenki csak mondja a magáét, kivéve a találkozós témákat.
Néha elmennek együtt ide vagy oda, utána napokig ez a téma, lelkendeznek, hogy hurrá, kimozdultunk, kicsit elhagytuk a karosszéket. Először mindenki jelentkezik, aztán ahogy közeledik a nagy nap, egyre többen mondják le, végül megjelenik az eredeti létszám töredéke, sok nő és mutatóba egy-két férfi.

Blog
A leghatékonyabb szereplési lehetőség, ha le tudjuk számítani azt a néhány kellemetlen vénasszonyt, akik minden blogra és minden blogolóra rárepülnek. Ha regisztrálsz az ötvenpluszon és megszólalsz a blogban, biztos lehetsz abban, hogy Symbolonka, Georgina61 és Jagica reagál, előbbi kettőben nincs sok köszönet, utóbbi attól függ, hogy milyen lábbal kelt aznap. Abban megegyeznek hogy igen gonoszak is tudnak lenni.
UPDATE!
Symbolonka új neve Sym108. Georgina61 először törölte magát, majd újra regisztrált, de befogta a száját, a szerepét Lilaorchidea vette át, aki ha lehet, még kellemetlenebb figura. Jagica a régi, ő is törölte magát, de ugyanazon a néven regisztrált újra, a büszke főnixmadár.

Chat
A jobb alsó sarokban van egy csetszoba, ahol este nagy a zsongás. Általában ugyanazok vannak ott, Hamucipőke a nagyasszony, tőle függ ott minden, akit ő nem utál, azt elviselik a többiek is, akit igen, annak jaj. A beszélgetés főleg mások rosszindulatú kibeszéléséből áll, nem egy nagy élmény, de a törzsgárdának ez az esti programja. Érdekes két figura Fatumos, amolyan agresszív falusi tahó, négyelemis helyesírással és szókinccsel, meg Misa50, aki állítólag Hamucipőke pasija, de a bemutatkozásuk szerint 200 kilométerre laknak egymástól. Ők ketten a nagyasszony ökle, a piszkos munkát ők végzik el, ha valaki fikázni, vagy kiutálni kell.

Szatyorrádió
Vén szatyrok játéka az oldalon kívül, fél- és valós információkat osztanak meg egymás között telefonon, aki nincs benne a kemény magban, csak néz, hogy egy valódi hír vagy egy rágalom milyen hamar el tud terjedni úgy, hogy az oldalon nincs nyoma, viszont kiirthatatlanul beleég a klubtársakba és mantrázzák rendületlenül. Nem nyíltan persze, hanem alattomos célzások segítségével.

Top10
A kiemelés egy formája, naponta 10-10 hölgy illetve úr fotója látható ott. Az kerülhet oda, aki fizetett, tehát minimum prémium tag és elfogadható fotója van. Vannak mindenféle kósza pletykák, hogy a nézettség meg a kattintások száma dönti el, ki kerülhet oda, de ezeknek sok köze nincs a valósághoz. A legnagyobb tévedés, hogy növeli az érdeklődést, mert egy nézővel sem lesz több, ha ott virít a fényképed. Tudom miről beszélek, próbáltam.

Fluktuáció
A megnevezettek miatt hetente 1-2 társkereső dönt úgy, hogy inkább elmegy emberek vagy fiatalok közé és naponta jönnek újak, ám nem pakolnak föl képet és nem töltik ki a lapjukat, így nehezen hihető, hogy bármit is akarnak. Az oldal látogatottsága folyamatosan és érezhetően csökken.
Az újonnan megszólalókról a szatyorrádióban, olykor Lilaorchidea vezetésével a nyílt színen is elindul a találgatás, hogy na ő vajon kinek a reinkarnációja, kinek a klónja? Az újak ezt vagy lenyelik, vagy elmennek valami kevésbé idióta helyre.

Diliház-fíling
Normális ember először kicsit megszeppen, hova került, aztán megszokja a belterjességből fakadó szellemi és érzelmi nyomort, amit a napjaikat ott töltő törzstagok árasztanak. Ők nem veszik észre, milyen szerencsétlenek, milyen szánalmasak, mert szorgalmasan adják egymás alá a lovat és ha sok félnótás között élsz, akkor egy teljes nóta tűnik falsnak...
Egy egész pszichiátriai kongresszus anyaga kitelne egy kis ötvenpluszozásból.

Ennek ellenére az ötvenpluszon is születnek barátságok és szerelmek.

süti beállítások módosítása